Hírek : Őrködő - II. Lakosságvédelmi Fórum |
Őrködő - II. Lakosságvédelmi Fórum
Gábor Zsolt 2020.07.25. 21:24
2020. július 23-án rendeztük meg az Őrködő program II. Lakosságvédelmi Fórumát.
Egyesületünk immáron második alkalommal rendezte meg az Őrködő program egyik részfeladatának számító lakossági fórumát. A fórumon jelen volt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség 2. régiójának területi koordinátora, Lisovszki Róbert Úr, valamint Kemecse Rendőrőrs parancsnoka, Német Gábor r. alezredes Úr, közrendvédelmi helyettese Márföldi Norbert r. százados Úr, Tiszarád község körzeti megbízottja, Labbancz Zoltán r. főtörzsőrmester Úr, valamint Tiszarád község alpolgármestere, Szabó Lászlóné is. Egyesületünk kiemelt kapcsolatot ápol más polgárőr egyesületekkel is, köztük a Nyírturai Polgárőr Egyesülettel, akiknek meghívott tagjai szintén részt vettek rendezvényünkön.
A fórumot a Nemzeti Együttműködési Alap által biztosított pályázati összegből sikerült finanszíroznunk, melynek témája az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos lakossági tájékoztatás volt. Ezt megelőzően a körzeti megbízott tájékoztatta a megjelenteket Tiszarád község közbiztonsági helyzetéről, valamint lehetőségünk nyílt a szintén az Őrködő program keretein belül működő Szomszédok Egymásért Mozgalom lakossági népszerűsítésére is.
Egyesületünk célul tűzte ki a mozgalomban részt vevők számának jelenlegi 47 főről 60 főre való növelését, melyben nagy szerepet játszik a helyi SZEM vezetője, Linter János. Ennek okán, a mozgalom jelen lévő tagjai és a mozgalomhoz csatlakozni szándékozók között élet- és vagyonvédelmi eszközöket sorsoltunk ki, egyesületünk pedig vállalta ezen eszközök szakszerű beszerelését. A kisorsolt eszközök között szénmonoxid érzékelők, számkódos és infrariasztó berendezések, pénzkazetták, lakatok, napelemes mozgásérzékelő reflektorok és egyéb védelmi eszközök voltak.
A rendezvény továbbá lehetőséget adott arra is, hogy méltóképpen emlékezzünk meg egyesületünk immáron negyedévszázados fennállásáról.
Következő lakossági fórumunkat augusztus 01-jén kívánjuk megtartani, melyen az áldozattá válás elkerülésével és a fiatalokat leginkább érintő bűncselekmények megelőzésével kapcsolatban kaphatnak tájékoztatást az érdeklődők.
|