Hírek : I. SZEM akció Tiszarádon |
I. SZEM akció Tiszarádon
Gábor Zsolt 2019.09.20. 10:30
2019. szeptember 29-én kerül sort településünkön az I. SZEM akcióra.
A mozgalom 2017. óta működik településünkön. Mivel Tiszarád egy igen kis lélekszámú település, ezért nem okozott gondot annak mielőbbi felmérése, hogy településünkön a mozgalomhoz hány fő csatlakozna. A mozgalom akkori vezetője, Mazurák Györgyné, aki egyben a település alpolgármestere is, gondos odafigyeléssel járta végig a település lakóházait, hogy információt gyűjtsön a lakók ezirányú aktivitásáról. Nem kis meglepetésünkre 47 főt sikerült bevonnunk a mozgalomba, akik közül sokan saját elérhetőségeiket is megadva járultak hozzá a mozgalom sikeréhez.
2018-ban polgárőrségünk vezetősége személyi változosokon ment keresztül, továbbá egyes külső körülmények nehezítették a mozgalom további fejlesztését.
2019. április 20-án egy OPSZ-től elnyert pályázati forrásnak köszönhetően lehetőségünk nyílt a mozgalom további fejlesztésére, ugyanis a támogatásból megvalósított I. Tiszarádi Közlekedésbiztonsági Nap rendezvényei során sikerült egyesületünknek az önkormányzattal karöltve egy ún. “Polgárőrség fáját” elültetni a település főterén. Ezen eseményen polgárőreink, az önkormányzat képviseletében eljáró személyek és a mozgalom résztvevői is jelen voltak, jelképezve ezzel a településünkön meglévő szoros társadalmi együttműködést.
Mindeközben a helyi SZEM vezetőjének személye is változott, mely feladattal Bódi József polgárőr került megbízásra. Bódi Úr az idősebb korosztály képviselője, erős, határozott jellemével a település lakosságának szolgálatában kíván tevékenykedni a jövőben is.
Az akció során polgárőreink bevonásával felkeresésre kerültek mindazon személyek, akik 2017-ben a mozgalomhoz csatlakoztak. Ennek során polgárőreink részükre egy tájékoztató levelet adtak át, melyet az egyesület elnöke készített.
Polgárőreink a felkeresett személyeket szóban nyilatkoztatták, hogy részt kívánnak-e venni a jövőben is a mozgalomban, szükség esetén egyeztetik velük a korábban általuk önként megadott elérhetőségeiket. Tájékoztatják őket telefonos és webes elérhetőségünkről.
|